Hát édeseim, megérkeztem az első résszel!:)
Remélem tetszeni fog nektek!<3
kellemes olvasást<3
xoxo Gemma
És igen! Végre elérkezett ez a nap is! Egy pár perc, és leszáll szeretett unokatestvérem repülőgépe.
Már nagyon régóta vártam ezt a napot, és semmi sem fogja elrontani a kedvem!
Még a körülöttem szaladgáló 20 paparazzo sem.
Boldogan ugrálok testőröm mellett, aki már biztos hányingert kapott a szaladgálásomtól.
-Selena nem tudnál egy percre megállni?-nevet fel Ted. Ted olyan nekem mintha a pót édesapám lenne. Óv mindentől, s mindenkitől. Ezért is szeretem én őt.
-Bocsáss meg Ted, de nagyon izgulok.-kapaszkodok a karjába, ezzel elérve azt, hogy még magasabbra tudja ugrani.
-Rendben kislány, de ha nem szeretnéd, hogy kihányjam a mai kaja adagom, akkor hagyd abba.-nevet fel.- Ha pedig még ez sem segít, akkor esküszöm, hogy a vállamra kaplak, és nem raklak le hazáig.-fenyít meg, majd visszavezeti a tekintetét a fotósokra.
Úgy döntöttem, hogy jobban járok, ha abba hagyom, mert tudom, hogy képes lenne azt megtenni amit a előbb említett. Csinált már olyat, és nem volt valami kellemes érzés.
-Ő ott nem Chanel?-mutat egy szőke hajú 1,70 cm-es lány felé.
-De.-sikítok fel, majd megindulok az unokatestvérem felé, aki amint meglát futva indul meg felé, majd a karjaimba omlik.
-Jesszusom Selena nagyon hiányoztál.-húz szorosan magához.
-Te is Chanel. El sem tudod képzelni, hogy mennyire.-viszonozom ölelését, majd eltolom magamtól, hogy szemügyre tudjam venni.
-Azta, te nagyobb vagy mint én.-nevetek fel, majd elindulunk egymás mellett a kocsi felé, Ted-del, és a csomagokkal az oldalunkon.
-Tudom, tudom. Mindenki ezt mondja.-nevet fel fájdalmasan.- De én nem akarok ilyen nagy lenni.-nyafizik, majd beül az autóba.
-Hidd el, így vagy a legszebb.-pillantok rá , majd megköszönöm Ted-nek a segítségét.
-Megérkeztünk.-parkoltam le a házam előtt, és ki is pattantam, hogy kivegyem a bőröndöket.
-Azta. Ez meseszép.-áll meg mellettem, majd segít nekem kipakolni.
Miután megnéztük kívülről a házat, bementünk, és megmutattam neki, hogy hol lesz a szobája.
Nagyon nagyon örült neki, és ahogy láttam, hogy mennyire boldog, nekem is mosoly szökik az arcomra.
-Örülök, hogy tetszik.-simítom meg a kezét.- Mivel, nem nagyon voltam itthon, ezért sajnos nincs a hőtőben sok dolog..-húzom el a számat.- de rendelhetünk Pizzát.-állok elő a nagy ötletemmel.
-Nekem tökéletes, de ha nem haragszol, evés után én lefekszek, mert fáradt vagyok.-néz rám bocsánatkérőn, mire felkuncogok, és biztosítom, hogy semmi gond, menjen csak nyugodtan.
Megrendeltük a Pizzát, és alig kellett várnunk 10 percet, már meg is érkezett.
Kifizettem, majd nekiálltunk a nappaliban.
-Hű ez nagyon finom. Sosem ettem még ilyen pizzát.-forgatja meg a kezében az ételt.
-Igen, azt hiszem nekem is ez a kedvencem.-válaszolok teli szájjal.
-Figyelj szeretnék tőled kérni valamit..-kezd bele félénken..
-Mond nyugodtan.-biztatom mosolyogva.
-Imádom a One Directiont. És...szóval 3 nap múlva itt Los Angelesben lesz az utolsó koncertjük..Nem jönnél..Van 2 jegyem, és..nem jönnél el velem?-pillant rám félénken. Most tényleg olyan félelmetes lennék, hogy ezt sem merte megkérdezni?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne nekem oda bemennem a sok tini közé.-látom, ahogy szegény szomorúbb és szomorúbb lesz, a mondat hallatán...-De, tudok szerezni olyan jegyet, ami bevisz a BackStage-be, és egész koncert alatt ott mászkálhatsz a kis folyosókon, vagy akár a VIP részlegbe is beehetsz. Ahova csak szeretnél.-mosolygok rá, mire megsemmisülve felkapja a fejét, és egy könnycsepp lefolyik az arcán. Gyorsan letörlöm, mert sajnos hajlandó vagyok én is elsírni magam, ha mást akár csak könnyezni látok.
-Tényleg megtennéd értem?-szipogja.
-Persze.-mosolygok rá, majd hirtelen olyan lendülettel ugrik rám, hogy megöleljen, hogy leesünk mindketten a kanapéról.
-Már hiányoztál te kis nyomibubi.-pillantok rá.
Óriási nevetésbe törünk ki, majd miután már a hasfájás kerülget minket, lemászik rólam, de nem állunk fel. A földön maradunk, és magunkra húzzuk az óriási plédet. Berakunk egy kispárnát a fejünk alá, és megbeszéljük, hogy mi történt velünk, amíg nem találkoztunk.
-Hidd el, így vagy a legszebb.-pillantok rá , majd megköszönöm Ted-nek a segítségét.
-Megérkeztünk.-parkoltam le a házam előtt, és ki is pattantam, hogy kivegyem a bőröndöket.
-Azta. Ez meseszép.-áll meg mellettem, majd segít nekem kipakolni.
Miután megnéztük kívülről a házat, bementünk, és megmutattam neki, hogy hol lesz a szobája.
Nagyon nagyon örült neki, és ahogy láttam, hogy mennyire boldog, nekem is mosoly szökik az arcomra.
-Örülök, hogy tetszik.-simítom meg a kezét.- Mivel, nem nagyon voltam itthon, ezért sajnos nincs a hőtőben sok dolog..-húzom el a számat.- de rendelhetünk Pizzát.-állok elő a nagy ötletemmel.
-Nekem tökéletes, de ha nem haragszol, evés után én lefekszek, mert fáradt vagyok.-néz rám bocsánatkérőn, mire felkuncogok, és biztosítom, hogy semmi gond, menjen csak nyugodtan.
Megrendeltük a Pizzát, és alig kellett várnunk 10 percet, már meg is érkezett.
Kifizettem, majd nekiálltunk a nappaliban.
-Hű ez nagyon finom. Sosem ettem még ilyen pizzát.-forgatja meg a kezében az ételt.
-Igen, azt hiszem nekem is ez a kedvencem.-válaszolok teli szájjal.
-Figyelj szeretnék tőled kérni valamit..-kezd bele félénken..
-Mond nyugodtan.-biztatom mosolyogva.
-Imádom a One Directiont. És...szóval 3 nap múlva itt Los Angelesben lesz az utolsó koncertjük..Nem jönnél..Van 2 jegyem, és..nem jönnél el velem?-pillant rám félénken. Most tényleg olyan félelmetes lennék, hogy ezt sem merte megkérdezni?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne nekem oda bemennem a sok tini közé.-látom, ahogy szegény szomorúbb és szomorúbb lesz, a mondat hallatán...-De, tudok szerezni olyan jegyet, ami bevisz a BackStage-be, és egész koncert alatt ott mászkálhatsz a kis folyosókon, vagy akár a VIP részlegbe is beehetsz. Ahova csak szeretnél.-mosolygok rá, mire megsemmisülve felkapja a fejét, és egy könnycsepp lefolyik az arcán. Gyorsan letörlöm, mert sajnos hajlandó vagyok én is elsírni magam, ha mást akár csak könnyezni látok.
-Tényleg megtennéd értem?-szipogja.
-Persze.-mosolygok rá, majd hirtelen olyan lendülettel ugrik rám, hogy megöleljen, hogy leesünk mindketten a kanapéról.
-Már hiányoztál te kis nyomibubi.-pillantok rá.
Óriási nevetésbe törünk ki, majd miután már a hasfájás kerülget minket, lemászik rólam, de nem állunk fel. A földön maradunk, és magunkra húzzuk az óriási plédet. Berakunk egy kispárnát a fejünk alá, és megbeszéljük, hogy mi történt velünk, amíg nem találkoztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése