33. Fejezet - Hanyadika van ma?

Drágáiiiiiiim! 
Saaaajnálom, hogy megint késtem egy pár napot, de ismét nyaraláson voltunk a hétvégéén :/ 
De most itt van, szóval jó olvasást! :3 
Imádlak titeket! 

Xx G.




Idegesítő sípoló hangra keltem, de a szememet még nem volt erőm kinyitni, majd hirtelen eszembe jutott. Harry.
Amilyen gyorsan csak tudtam felültem az ágyamba, de sajnos túl gyorsan cselekedtem, ezért vissza is estem a párnák közé.
Körbenéztem annak a reményébe, hogy itt találom Chanel-t, de sajnos már nem volt bent. Hirtelen egy pánik roham kapott el, az egyedül léttől és attól a tudattól, hogy Harry már egy másik lánynak mondja ki azt az sz betűs szót. Nem bírtam magammal amilyen gyorsan csak tudtam nem foglalkozva a fekete foltokkal amiket láttam, sem a combomba nyilalló fájdalommal, levegő után kapkodva szakítottam ki a kezemből az infúziót és pattantam fel az ágyból, majd téptem fel az ajtót, hogy a folyosóra jussak.

Futottam, fogalmam sincs, hogy merre, de egyszer csak beleütköztem valakinek a vállába és elestem.

- Nagyon sajnálom - segített fel a földről, mire én újra összerogytam ugyanis kezdett ismét minden összemosódni - Minden rendben? - nyújtotta megint a kezét. Megráztam a fejem, majd felnéztem rá és nem hittem a szememnek. Az a lány állt velem szemben, akit egyszer a Hotelben láttunk. 

- Ki vagy te? - kapkodtam ismét a levegőt és fogalmam sincs, hogy miért, de megijedtem tőle, így hátrafelé kezdtem el kúszni a földön.

- Nem ismersz engem, de én viszont ismerlek téged. Selena Gomez igaz? - kérdezte mosolyogva, mire én csak remegve bólintottam egyet.

- Mit akarsz tőlem? - tettem fel egy újabb kérdést.

- Igazából Harry-nek mentem csak kávéért, mert ő fent van a gyerekekkel. - mosolygott rám, mire bennem felment a pumpa és még csak most kezdtem el érezni, hogy széthasadok belülről. Szóval akkor ő Harry felesége.

Látni nem láttam semmit, viszont hallani hallottam.

Hallottam, ahogy valaki a nevemen szólogat, de erőm nem volt neki válaszolni.

- Fent van, még nem ájult el teljesen! - mondta valaki kétségbeesetten, majd hirtelen megemelkedtem a földről.

- Vigyük vissza a szobájába! - szólalt meg az a személy, aki az elmúlt percekben eléggé felkavart.

- Mi történt? - jött egy harmadik hang is.

- Nem tudom, Cara volt itt vele.. - mondta idegesen az engem szinte már szorongató személy.

- Hé ne nézz rám úgy mintha az én hibám lenne - védekezett (a neve szerint) Cara. 

- De igen is a te hibád! Mit mondtál neki? - emelte fel a hangját a "megmentőm".
- Én? - nevetett fel kínosan Cara - Az ég világon semmit! Ő szaladt belém. Biztos keresett valakit. Úgy szaladt itt a folyosón mint a nem normális - magyarázott, és én pedig közben éreztem, hogy elkezdtek velem sétálni - Utána meg elesett én próbáltam neki segíteni, de mint egy bolond megijedt tőlem és menekülni próbált.
- Még egyszer meg ne halljam, hogy így beszélsz róla! - ordította el magát az a valaki aki felsegített. - Amúgy is téged ki hívott ide, csak a bajt hozod! - kiáltott ismét.
- Kérem maradjanak csöndbe! - jött egy mélyebb s érettebb hang, majd áthelyeztek engem egy ágyra.
- Elnézést.. - dünnyögte valaki mellőlem, majd éreztem, ahogy elkezdenek tolni.

Fejem rettenetesen fájt, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem. 

Éreztem, hogy a kezembe ismét bele van dugva az a bizonyos kis cső, a másik végtagomat pedig valami szorította. Illetve nem valami, hanem valaki, aki éppen aludt a szuszogásból ítélve.

Odafordítottam a fejem, majd megpróbálkoztam ismét szemem kinyitásával, és most sikerrel is jártam.

Nem akartam hinni a szememnek. Azokat a bizonyos kishbarna göndör fürtöket láttam, ráborulva az ágyamra. De az lehetetlen! Hiszen ő megházasodott Cara-val! 

Vagy... csak....álmodtam volna? - tettem fel magamnak a kérdést. 

Megpróbáltam a kezemet kihúzni az övéi közül, mert még így is eléggé hihetetlen volt számomra. Nem álmodhattam, hisz oly élethű volt ez az egész! Biztos csak meglátogatni jött, miután megtudta, hogy felébredtem...

- Selena..? - emelte fel a fejét és csodálkozva vettem észre, hogy arcvonásai semmit sem változtak.

- Harry..? - nyeltem egy nagyot, és próbáltam könnyeimet visszafojtani. 

- Szerelmem. - mondta, majd felfeküdt az ágyra és magához vont. 

Összezavarodtam. Akkor én ezt most komolyan csak álmodtam? Komolyan csak egy rossz rémálom lett volna?

Annyira elgondolkodtam, hogy nem öleltem vissza, ő pedig ezt észrevette és elhúzódott tőlem.

- Mi a baj? Van valami gond? - kérdezte kétségbeesetten.

- Hanyadika van ma? - tettem fel ezt az idióta kérdést.

- 26.-a miért? - kérdezett vissza értetlenül.

- 2015? - ültem fel óvatosan, és most szerencsére nem is szédültem meg.

- Igen.. - állt fel az ágy mellé.

- Akkor az azt jelenti, hogy .... - mondtam, majd felnéztem rá - Nem hagytál el, és nincs új feleséged, meg családod? - kérdeztem könnyes szemmel.

- Mi? Hogyan tudsz te ilyen hülyeséget álmodni Baba? - nézett a szemembe meghatottan, majd a két keze közé vette az arcom - Soha az életbe nem hagynálak semmi, semmi pénzért, ezt jól jegyezd meg! - mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt, én pedig újra teljesnek éreztem magam.

- Szeretlek! - mondtam neki, miután megszakítottuk a csókunkat levegő hiány miatt.

- Én is téged mindennél és mindenkinél jobban! - adott még egy puszit a számra, majd leült vissza az ágy melletti székbe és kérte, hogy meséljem el neki a-tol z-ig az álmom. 

Nem szívesen, de megtettem.