*Harry szemszöge*
Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.
-Kérlek..-csúsztattam le kezem arcáról a kezére.
-Harry...-mondta ki a nevem erőtlenül.- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne..-hajtotta le a fejét, majd egy nagyot sóhajtott.
-A próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet csak a nagy büdös semmi.- próbálkoztam be ismét, és szerintem a kétségbeesett nézésemet 10 méterről is kiszúrták volna.
Nem tudom miért, de nekem kell ez a lány. Akarom érezni, akarom csókolni, minden nap mellette ébredni s megérinteni.. Ezért is csak remélkedni tudtam, hogy igent mond. Hiszen a remény hal meg utoljára nem de?!
-Egy nap?-nézett mélyen a szemembe. Láttam, láttam benne, hogy ő is akarja, csak fél...
-Egy..-mondtam ki. Jelenpillanatban bármit megtennék azért, hogy érezhessem.
-Rendben.-mondta ki halkan a szót, éppen csak annyira, hogy én halljam. Először fel sem fogtam, aztán amikor a kezét az arcomra simította, csak akkor ébredtem rá, hogy ő most CSAK az enyém.
Felülmúlhatatlan boldogság kerített magába, és amilyen gyorsan csak tudtam számat a tökéletes ajkaira tapasztottam.
Forró csókban forrtunk össze, majd váltunk is el, túl hamar levegőhiányban küszködve.
-Köszönöm.-döntöttem homlokom az övének, majd összekulcsoltam az ujjainkat és benyitottam a többiekhez.
*Selena szemszöge*
Egy nap.
-Rendben.-csúszott ki a számon, de egyből meg is bántam. Ám amikor megcsókolt kételyeim elszálltak, és már tudtam, hogy jól döntöttem.
Igaza van. A próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet csak a nagy büdös semmi. Féltem, és ezért próbáltam őt eltaszítani magamtól. De ez a kis tündérmese csak egy napig fog tartani. 24 óra..Egy icike picike nap.
Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezek után. Talán beleszeretek. Talán megutálom. Az is lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Tudom jól, hogy ez mind fájni fog...De nem érdekel. Ha akár csak egy napig a karjaiban lehetek, megéri...
-Hát itt meg mi történt?-pattant elénk Louis, és az összekulcsolt kezeinkre mutatott.
-Egy nap. Csak egy napig az enyém.-mosolyodott el fájdalmasan, de még is boldogan Harry, majd átkarolta a derekam és nyomott a hajamra egy puszit
Louis elmosolyodott, majd ránézett Harry-re, mire ő bólintott. Aha, a tipikus fiú-fiú szem komunikáció.
-Üljünk le.-húzott maga után Harry, majd lehuppant az egyik kanapéra velem együtt. Ráhajtottam a fejem a vállára, majd az összekulcsolt kezünket kezdtem el tanulmányozni.
Az én kezem eltörpült az ő nagy mancsai között. Mintha nem is lenne ott.
Ezen a gondolatmenetemen kénytelen voltam felkuncogni, így kaptam néhány értelmetlen pillantást a többiektől.
-Csak valami az eszembe jutott.-intéztem el ennyivel, majd Harry puha kezére kezdtem el a hüvelyk ujjammal kis köröket rajzolni.
~*~
-Na? Mit csináljunk?-sétált mellettem Hazz.
-Fáradt vagyok..-nyögtem fel, majd bepattantam a kocsi anyósülésére. Végre végeztünk a stúdióban, most pihenhetek egy kicsit.
-Akkor menjünk haza pihenni.-mosolygott rám, majd beindította a motort.
Az út közben megbeszéltük, hogy hozzám megyünk, ám hirtelen eszembe jutott valami!
-Állj!- kiáltottam fel.
-Mi a baj?- fékezett le ijedten Harry.
-Chanel! Elfelejtettem. Ma jön hozzánk a barátnője.-fogtam a fejem.
-Akkor menjünk el értük, és..Majd meglátjuk, hogy mi lesz.-vont mosolyogva vállat.
-Hát..oké.-mosolyodtam én is el, maja folytattam az abbahagyott tevékenységemet. A pálmafák bámulását.
Nagy amészkodásomból, egy puha kéz zökkentett ki. Harry-re kaptam a fejem, aki még mindig mosolyogva az utat nézte és vezetett. Az egyik keze a kormányt másik pedig az én kezemet fogta.
Hirtelen átfutott rajtam egy furcsa érzés. Mindig érzem ezt a 'valamit' amikor Harry-vel érintkezek. Akár egy pillanatra is..
-Min agyalsz?- állította le a kocsi motorját az iskola előtt.
-Semmi érdekesen.-vontam vállat mosolyogva.
Harry áthajolt az én oldalamra, majd egy érzelmes csókot lehet ajkaimra. Ha most nem ülnénk, bizots, hogy már a földön hevernék. Egyszerűen olyan hatással van rám a csókja, vagy akár csak az érintése, hogy azt nem lehet kifejezni.
A lábam remegni kezd és úgy érzem, ha nem tart meg, vagy nem ülök le mentest elájulok.
Az érintése pedig...nem is tudom leírni.
Csókunkat az iskola hangos csengője szakította meg, na meg az, hogy a levegőnk is elfogyott.
-Menjünk be Chanel-érte.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.-húztam el a számat.
-Na, nyugi nem lesz semmi baj.-nyomott egy puszit a számra, majd kiszállt a kocsiból. Átfutott az én oldalamra, majd nekem is kinyitotta az ajtót.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, majd elindúltam mellette egyenesen be az iskolába.
Igazából már megszoktam, hogy mindenki engem bámul, mert 'valahonnan' mindig ismerős vagyok.
De ezúttal, valamiért zavart.
Nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak mentem előre, Chanel terme felé.
-Selena minden oké?- lépkedett mellettem Harry.
-Igen, miért?-fordúltam felé mosolyogva.
-Hát..semmi.-mosolyodott el ő is.
-Ez lesz az.-álltam meg egy ajtó előtt, ami be volt csukva. Mivel az ajtó zárva volt, ezért úgy döntöttem, hogy kopogok.
Amint meghallottam azt, hogy 'gyere' lassan benyitottam .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése