2015. július 28., kedd

34. Fejezet - A játék.

* Pár héttel később *

- Örülök, hogy már jobban vagy! - nézett a szemembe mosolyogva a műsorvezető. 
- Köszönöm, még egyszer - hajoltam közelebb a mikrofonhoz, ugyan is egy rádióműsorban szereplünk éppen a fiúkkal.
- Nem szeretnék kellemetlen kérdéseket feltenni, mert nyílván még friss neked ez a dolog, de még is csak egyetlen egy kérdést, ha szabad - nézett rám könyörgően. Hát köszi, nem akarsz feltenni kérdéseket, de mégis megteszed. Értékelem.
- Persze mond csak.. - bólintottam erőltetett mosollyal az arcomon, majd éreztem, ahogy Harry az asztal alatt megszorítja a kezem, ezzel jelezve, hogy ez nem jó ötlet, de én nem foglalkozok vele.
- Kik azok akik melletted álltak ez alatt az egész alatt, és miféle érzelmek kavarogtak benned? - tette fel azt a nagyon fontos kérdést.
- A fiúk, és Jenn-ék is minden nap bent voltak nálam a kórházban, és sosem hagyták nekem, hogy szomorkodjak - mosolyodtam el - Nagyon köszönöm srácok, szeretlek titeket! - fordultam feléjük, mire ők csak legyintettek egyet, és válaszoltak nekem hogy ők is nagyon szeretnek engem. 
- És, mit éreztél e közben az egész közben? - könyökölt fel az asztalra az adás vezető Anna. - Fájdalmat? Esetleg egyedül érezted magad? 
- Nem éreztem, sem fájdalmat, és még egyedüllétet sem. A rajongók is mellettem voltak végig, rengeted üzenetet kaptam, amit nem tudok elégszer megköszönni. - hatódtam meg egy kicsit - Ezért is indítottunk el a héten egy játékot. A résztvevők közül kiválasztunk 10 embert, akik majd velünk tartanak a hétvégei próbákon, majd a koncertet a VIP helységből nézhetik meg, és szabadon mászkálhatnak majd a Backstage-ben - mondtam el boldogan a tervünket, amit már elindítottunk pontosan 3 napja. 
- Szóval akkor holnap már meg is tudják az eredményeket, ugyan is holnap csütörtök és ha jól tudom ez az egész pénteken kezdődik itt Ausztráliában Sydney-ben! - mondta egy kicsit hangosabban a hatás kedvéért. - Köszönöm Selena, most pedig térjünk át egy kicsit a fiúkra. - fordult az említett személyek felé.
- Helló! - köszöntek egyszerre.
- Nos, fiúk. Mi a véleményetek Selenáról? - döntötte el a bal vállára a  fejét.
- Imádom! Mintha a kis húgom lenne! Nem is tudom mi lenne velem nélküle! - felelte hisztérikusan Lou, mire mindenki felnevetett - Ne haragudjatok, de most meg kell, hogy öleljem! - pattant fel, majd én is felálltam, és szorosan megöleltem ezt a kis őrültet.
- Én is nagyon szeretem őt! Nekem is olyan mintha a húgom lenne. Nagyon a szívemhez nőtt! - mondta Niall is, majd ő is felpattant és megölelt. 
- Én is imádom és szintén húgomként tekintek rá! - mondta Liam és ő is felugrottam és ránk csimpaszkodva megölelt engem. Illetve minket.
- Én is persze, gyere ide húgi! - ugrott fel Zayn is , majd miután kiölelkeztünk magunkat visszaültünk a helyünkre. 
Miért volt egy olyan érzésem, hogy még csak most jön a feketeleves?
- És Harry veled mi a helyzet? Te miért nem mondtál semmit sem? - fordult az említett felé Anna.
- Az igazság az.. - köszörülte meg a torkát Hazza, majd Jennékre pillantott, akik a fal másik oldalán voltak és a tükrön keresztül néztek és hallgattak minket. Miután Jenn és Paul is bólintott Harry folytatta mondanivalóját - Hogy én és Selena egy párt alkotunk lassan két hónapja - monda mosolyogva, majd hátradőlt a székében mint aki jól végezte a munkáját és megfogta a kezemet, majd arcon puszilt. 
- Tudtam! Én mindig is tudtam! - kiáltott fel nevetve Anna, mire én csak összerezzentem. és kínosan elmosolyodtam. - Hát akkor sok boldogságot kívánok nektek! - emelte meg a kezét, mintha csak tósztot mondott volna. 


- Már azt hittem sosem lesz vége - ültem be a kocsiba, miközben ezt elmorogtam magamban, majd vártam, hogy Harryt is és a többieket is "meghozzák". Igen, megint nagyon sokan vannak a studio előtt, és egyesével kellett minket kikísérni.
- Ez őrület ismét.. - pattant be mellém hirtelen Harry.
- Tudom, ilyen sokan talán még nem is voltak. - ráztam meg a fejem, majd Harry vállára hajtottam.
- Biztos a játék miatt - vonta meg az eggyiket.
- Biztos. - bólintottam, majd lecsuktam a szemem, és megvártam amíg a többiek is beszállnak a kocsiba, hogy végre indulhassunk. Nagyon korán keltünk 5- órakor. Eléggé álmos vagyok, és éreztem, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy elaludjak itt Harry vállán.


- Selena...  - szólogatott egy lágy hang, és éreztem, ahogy valaki az arcomat simogatja.
- Nem vagyok itthon. - dünnyögtem, majd megfordultam volna a másik oldalamra, csak elfelejtettem, hogy nem ágyban fekszek, hanem Harry vállán, ezért a fejem az ülésen végezte, egy nagy puffanást hagyva maga után.
- Áúú - kiáltottam fel, majd megfogtam ott a fejem, ahol beütöttem és felültem.
Liam Zayn és Niall, na meg persze Louis csak nevettek rajtam. Harry pedig csak nézett, de láttam, hogy ő is alig bírja visszatartani a nevetését.
- Nevess csak nyugodtam. - mondtam gúnyosan, majd a másik oldalt kiszálltam, és a lifthez sétáltam.
- Na Baba, ne csináld már ezt - jött utánam Harry, de késő volt. A lift ajtaja bezárult, én pedig elindultam fel a 10. emeletre.

Miután felértem, megnéztem gyorsan az időt, ami 12-őt mutatott, ez pedig azt jelentette, hogy a fiúk (5SOS) nemsokára megérkeznek.
Gyorsan beszaladtam a hotelszobába, hogy egy frissítő zuhanyt vehessek, utána pedig felöltözve kimenjek a tárgyalóterembe.

Beszökdécseltem a fürdőbe, majd levetkőztem és megnyitottam a csapot. Az ajtót kulcsra zártam, hogy Harry ne tudjon bejönni, és beálltam a zuhany alá. Hajamat megmostam kókusz illatú samponnal, testemet pedig szintén kókusz illatú tusfürdővel mostam le.
Miután mindennel készen voltam, kiléptem a zuhany ajtó mögül és magamra tekertem egy fehér törölközőt, utána pedig a hajamra is egyet, majd visszavonultam a szobába, hogy felöltözzek, valami könnyű cuccba.
Meglepődtem, hiszen azt gondoltam, hogy Harry-t idebent fogom találni, de sehol sem láttam.
Nem törődve ezzel léptem be a gardróbba, ahol a bőröndök voltak elhelyezve, majd leguggoltam az egyikhez, és kivettem egy szürke mackónadrágot.
Átakartam menni a másik bőröndhöz, ám valaki ebben megakadájozott, amikor felálltam.
- Megvagy! - mondta Harry, majd a derekamnál fogva felemelt, és az ágyhoz cipelt, és oda ledobott.
- Most tényleg mérges vagy azért, amiért kinevettelek? - nézett rám kiskutya szemekkel, majd egyre közelebb és közelebb mászott hozzám.
Nem válaszoltam neki, ezzel is hergelve őt, de éreztem, hogy ezt a játékot ő már megnyerte...
- Nem válaszolsz nekem? - vigyorodott el kajánul, majd amikor egy vonalban volt az arcommal lecsapott ajkaimra, én pedig nem tudtam tovább tartani a szerepemet, visszacsókoltam.
- Tudtam én, hogy nem vagy mérges.. - mondta mosolyogva, amikor elváltunk egymástól, mire én csak mosolyogva megforgattam a szemem, és visszamentem a gardróbba, hogy felöltözzek.


- A fiúk 5 perc múlva itt vannak! - olvasta fel az imént kapott üzenetét Paul, majd Jenn-el elindult le a parkoló házba értük.
- Tudjátok.. - szólalt meg Niall, mire mindenki felé kapta a tekintetét - Én éhes vagyok.. - ütögette meg a hasát - Elmehetnénk valahova enni. - mondta, majd bólintott is egyet, ezzel helyeselve saját magát.
- Mikor ettél utóljára? - tettem fel azt a kérdést, amire szerintem már mindenki tudta a választ.
- Hát.. ha jól számolom 2 órája. - gondolkozott el - Már rég ennem kellett volna. 1 óra kimaradás! - kapott a fejéhez ijedten.
- Nyugodj meg Niall, nem lesz semmi baj, de ha annyira szeretnéd, akkor majd elmegyünk valahova kajálni.. Igazság szerint én is éhes vagyok.. - dörzsöltem meg a hasam, mire Harry elkapta a kezemet és az ujjainkat összekulcsolta és úgy telefonozott tovább.
- Sziasztok! - lépett ki a 5SOS a liftből.
- Sziasztok! - mondtuk egyszerre, majd mind felálltunk, hogy üdvözöljük őket.
- Selenaa! - kiáltottak fel egyszerre, majd csoportos ölelésbe invitáltak engem, amit én szívesen viszonoztam.

- Jenn-ék hol vannak? - kérdeztem, miután mindenki helyet foglalt.
- Ja, valami pasassal beszélnek lent az aulában.. - vonta meg a vállát Ashton, majd hirtelen kinyitódott a lift ajtaja, és kilépett rajta a 2 személy helyett 4.
Én pedig teljesen lefagytam. Nekem valahogy nem illett bele a képbe az a szőke haj és vörös rúzs... De nagyon..


6 megjegyzés:

  1. What???
    Ez rosszul kezdődik!
    Mármint a vége.
    Na jó ez is egy értelemes mondat volt!:DD
    Bocsi hajnal van még.
    Igen nekem a dél az még hajnal!:D
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
  2. A rész fantasztikus volt és lehet, hogy egy kicsit később komizok :( Sajnálom
    És istenem, hogy én mennyire imádom az 5SOS - t... :DD
    -Kinga

    VálaszTörlés
  3. A rész fantasztikus volt és lehet, hogy egy kicsit később komizok :( Sajnálom
    És istenem, hogy én mennyire imádom az 5SOS - t... :DD
    -Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és bármikor komozhatsz! :D :)

      Törlés
  4. No Deposit Casinos 2021 - DRMCD
    Here are the casinos that are 부산광역 출장마사지 offering no deposit bonus codes for new 고양 출장안마 players. 하남 출장샵 The majority of 서산 출장마사지 them are 서산 출장마사지 new ones, new ones that allow players to claim no deposit

    VálaszTörlés