2015. június 24., szerda

26. Fejezet - Good For You

- Végre, már leszakad a lábam - huppantam le  az öltözőben elhelyezkedő kanapéra.
- Néztem a TV-ben élőben adták - kapcsolta ki az említett tárgyat Hanna.
- Láttad a legelső interjúmat is? - nyögtem fel.
- Nem, mi történt? - ült le az egyik székbe a sminktükör elé, így szemben volt velem.
- Istenem - álltam fel, és elkezdtem öltözködni, ugyanis rájöttem, hogy nekünk ma még vissza kell repülnünk Manchesterbe - A csaj azt kérdezte, hogy mi van köztem és Harry között. Mintha valami kihallgatás lett volna komolyan mondom - ugráltam, hogy magamra tudjam húzni a gatyámat - Úgy nézett rám, mintha az anyám lenne - idegesítettem fel magam - Szóval megkérdezte, én pedig nem tudtam mit válaszolni. Aztán ott termedt mellettem Justin! - mondtam, mire Hanna kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Bieber? - kérdezte.
- Igen, ő mentett ki azzal az indokkal, hogy a menedzsereink hívnak minket. - dőltem el a kanapén egy szál nadrágban. - Ahogy ismerem biztos vagyok benne, hogy egy egy szívességnek veszi és majd vissza kell adnom - dobtam a falnak a földön talált kis teniszlabdát, ami visszapattant és a jó reflexemnek köszönhetően el is kaptam, majd ezt megismételtem újra és újra és újra.
- Harry tudja? - kérdezte Hanna.
- Nem...akkor éppen másnak adtak interjút - dobtam el ismét a labdát, majd túlpattant, így mögém gurult és nem sikerült elkapnom. - Francba - álltam fel, hogy az ajtóhoz menjek és felvegyem a földről.
- Figyelj, ha azért aggódsz, mert Harry mérges lesz, hogy Justinnal láttak, akkor biztos nem kell. Szeret téged és biztos megérni - mondta, miközben megkezdett egy pudingot.
- Tudom..vagyis inkább csak remélem. - sóhajtottam.
- Nyugi, minden rendben lesz - állt fel, majd megölelt.
- Köszönöm, hogy meghallgattál - öleltem vissza.
- Ugyan már! - legyintett, amikor elváltunk egymástól.
- Megadom a számom oké? - vette elő a telefonját - Bármi van, hívj nyugodtan!
- Rendben - mosolyogtam, majd én is elővettem a készülékemet. Odaadtam neki, hogy írja be a számát, miután ezt megtette megcsörgettem és ő is elmentette az enyémet.

~*~

- Baba jó lenne, ha pihennél egy kicsit - lépett mögém Harry. Nem számít, hogy a repülőn ültünk, mindenki benyomta a szunyát. Nekem is azt kellene tennem, de még nem fejeztem be amit elkezdtem.
- Harry, tudod jól, hogy már nincs sok időm és ha nem készítem el ezt a számot, akkor nem adhatjuk ki a deluxe albumunkat - döntöttem hátra a fejem, így tökéletesen ráláttam a mögöttem álldogáló barátomra.
- Már lassan két napja nem aludtál. Muszáj egy kicsit pihenned - simította meg az arcom, én pedig csukott szemmel élveztem az érintését.
- Tudom, de akkor is muszáj megcsinálnom - vezettem vissza tekintetem a laptopomra és tovább kezdtem gondolkozni az új szám szövegén.
- Mire jutottál eddig? - ült le mellém nagyot sóhajtva, ezzel a tudatomra adva, hogy még mindig nem örül neki, hogy nem megyek aludni.
- Háát... - túrtam bele a hajamba, majd beindítottam a zenét. A dalszöveget valamiért még nem szándékoztam neki megmutatni..

- És a szöveggel hogy állsz? - pillantott rám, miután lejátszottam a dalt.
- I'm in my 14 carats, I'm 14 carat - énekeltem halkan és rekedten - Doing it up like Midas, mmm - a hangom még mindig rekedt volt egy kicsit és az is zavart egy kicsit, hogy Harry közben végig engem vizslatott - Now you say I got a touch, so good, so good. Make you never wanna leave, so don't, so don't. - és amikor ezt a mondatot elénekeltem, szinte már tátogtam nem bírtam Harry-re nézni, a tekintetem a képernyőre szegeztem. - Gonna wear that dress you like, skin-tight. Do my hair up real, real nice. And syncopate my skin to your heart beating
. Cause I just wanna look good for you, good for you, uh-huh. I just wanna look good for you, good for you, uh-huh. Let me show you how proud I am to be yours. Leave this dress a mess on the floor. And still look good for you, good for you, uh-huh. - fejeztem be, mivel csak eddig jutottam el. a dalszöveggel.
- Szóval jól akarsz kinézni nekem? - kérdezte vigyorogva.
- Idióta - nevettem, majd rácsaptam a vállára, mire ő megfogta a kezem és az ölébe húzva megcsókolt.
- Te vagy maga a tökéletesség számomra - nézett a szemembe, majd újra megcsókolt - Jól láttam, hogy a repülő végében van egy kis szoba? - suttogta a számba.
- Jól - pusziltam meg, mire ő felállt velem együtt, majd az említett kis helység felé igyekezett, halkan, hogy a fotelben alvó fiúk ne kelljenek fel.
Miután sikeresen beértünk Harry bezárta az ajtót és a kulcson is fordított egyet a biztonság kedvéért.
- Gyere baba, most kiengesztelsz azért, amit a kocsiban műveltél velem. - vigyorgott perverzen és elkezdett felém sétálni.
- Ó, szóval ki kell, hogy engeszteljelek? - vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Bizony ám - lépett még egy lépéssel közelebb hozzám. 
- Rendben - bólintottam. Akkor kezdjük. De nem fogom magam olyan hamar megadni.
Megfordultam, majd 'véletlenül' leejtettem a karkötőmet így lekellet hajolnom érte. A direkt kinyomott hátsómon végig éreztem Harry tekintetét, majd amikor szép lassan felegyenesedtem egy mellkasba ütköztem.
- Ismét játszadozol velem baba? - kérdezte rekedt és vággyal teli hangon.
- Én? - léptem ki előle, nehogy megtudjon csókolni, vagy akár csak érinteni ezzel is hergelve őt  - Sosem tennék ilyet - ráztam meg a fejem, majd elkezdtem magam a kezemmel legyezni. - Olyan meleg van itt - fújtam ki a levegőt és szépen lassan levettem a felsőm.  Aztán ugyan ezt megismételtem s nadrágommal is ügyelve arra, hogy amikor lehajolok a nadrágomért a fenekem Harry látóterében legyen.
- Már is jobb - dobtam le a cuccaim a földre. - Neked nincs meleged? - indultam meg felé karcsú léptekkel.
- Nem is kicsik - nyelt egy nagyot. Én pedig levettem róla a felsőjét és jó szorosan hozzábújtam, hogy ott lent összeérjünk.
- Szeretlek - motyogtam fedetlen felsőtestébe a legerotikusabb hangomon, ő pedig válasz helyett csak letámadott ajkaival.

~*~

- Baba! - szólított valaki. Illetve nem valaki, hanem Harry. Ő szokott mindig így hívni.
- Mi az? - fordultam felé az ágyban fáradtan.
- Nemsokára leszáll a gép, ki kell mennünk és leülni.- söpört ki egy tincset az arcomból.
- A többiek még alszanak? - nyitottam ki az egyik szemem.
- Valójában Jenn-ék már felkeltek, de a fiúk még alszanak. Kifáradtak nagyon meg ugye pár óra múlva kezdődnek a próbák. - húzta el a száját. Tudni illik, hogy ma este koncert ezért is repülünk vissza Manchesterbe . Reggel 8-kor kezdődnek a próbák, nekünk pedig esélyünk sem lesz pihenni addig. A díjátadó 3-ig tartott after party-val együtt ( ahol nekünk szigorúan meg volt tiltva, hogy igyunk ) onnan egyből siettünk a reptérre, majd ezalatt a 3 óra alatt pihenhettünk, amíg a repülőn ültünk. 
- Fáradt vagyok. Ez a te hibád te fárasztottál ki teljesen - néztem rá tettetett mérgességgel.
- Ugye tudod, hogy nagyon cuki vagy, amikor mérges vagy? - kérdezte vigyorogva, majd kipattant az ágyból, mert kopogtak.
- Nemsokára leszállunk gyertek ki és üljetek le! - hallottam Jenn hangját, mire Hazz bólintott egyet és felvette a felsőjét.
Én is felpattantam, majd gyorsan felöltöztem és már ki is mentünk a többiekhez akiket Jenn és Paul próbált felébreszteni.

~*~


Érdekes. Érdekes. Érdekes.

Mint ahogy láthatjuk a fényképen drága gyönyörű énekesnőjét Selena Gomezt (19) és a One Direction szívtipróját Harry Stylest (19) ismét együtt kapták lencsevégre, ahogy beszállnak a magán repülőgépbe. Ez így még nem is lenne egy kapcsolatra utaló dolog, ha a banda többi tagja nem később érkezne meg, mint ők. Fényképészeink állítása szerint egyedül tartózkodtak a repülőben, amíg a többiek meg nem érkeztek és nagyon élvezték egymás társaságát.

Majd amikor Harry Styles felsétált telefonjával a kezében, véletlenül sikerült lencsevégre kapnunk készülékét, amin a háttérképe nem más mint Selena Gomez turnéjük első koncertjén, amint az új eléggé érzelmes dalát énekli a 'The Hearts Wants What It Wants' - ot. Vajon titkolnak előlünk valamit? Mindenesetre, ha tudni szeretnéd, akkor tarts velünk a további napokban is! 

Olvastam fel a kocsiban ülve a cikket. Harry csak kivette a kezemből az újságot, majd fogta és   eldobta, amin a többiek röhögtek egy sort.
- Addig nem fognak leállni, amíg be nem valljátok - pillantott hátra Jenn egy pillanatra. - Tulajdon képen mikor is szeretnétek ezt bejelenteni? - tette fel azt a kérdést, amire még mi sem tudtuk a választ.
- Nem tudom.. - mondtam,majd elővettem a telefonom, ugyanis egy üzenetem érkezett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése